MagamrólMotorozásLézertechnikaE-mail



A Rubin lézer, mint legelső lézer


Az első lézert az amerikai Maiman fejlesztette ki 1960-ban. A prototípus anyaga, amelyben a lézereffektus lejátszódott, rubinkristály (Cr2O3 -al szennyezett Al2O3 kristály, amely rendelkezik a megfelelő metastabil energiaszinttel) volt, gerjesztésként, pedig egy villanólámpa fényét használta. A rubinkristály két végére féligáteresztő, illetve egy nagy visszaverő-képességű tükörréteget párologtattak.

Rubin lézer

Amikor a villanólámpa gerjeszti a rubint, és létrejön az a nagyon jól meghatározott energiájú (a metastabil állapot és az alapállapot különbségének megfelelő) fény, amely a lézerfény kibocsátását elindítja, az először a kristály két végéről sokszor visszaverődve ide-oda cikázik a kristály tengelye mentén. Mivel a rubin oldalán nincsen tükör, a sokszori visszaverődés miatt csak azok a sugarak maradnak meg a rendszerben, amelyek szigorúan párhuzamosak a kristály hossztengelyével. Amikor a fény energiája meghaladja azt a mértéket, amely már ki tud lépni a féligáteresztő tükrön, a lézer világítani kezd. A két tükör, vagyis voltaképpen az elrendezés geometriája miatt a kilépő fény már nagyon párhuzamos nyalábokból áll, a sugár széttartása (divergenciája) elhanyagolhatóan kicsi. Bár a lézerek hatásfoka elég alacsony, mivel a kijövő energia nagyon keskeny nyalábba koncentrálódik, abban a kis térrészben az energia-leadás jelentős lehet. Különösen érvényes ez az impulzus üzemmódú lézerekre, amelyek nem folytonosan világítanak, hanem nagyon rövid ideig, ezért nagy teljesítményű (P~ 1/t) impulzusokat bocsátanak ki. Ma már nagyon sokfajta (gáz-, festék-, félvezető- stb.) lézert alkalmaznak.


előző

vissza

következő



Google PageRank